Tarsoly Egyesület

február 22. - Ráczné Földi Judit

Ráczné Földi Judit (Demokratikus Koalíció) önkormányzati képviselő volt a Közéleti Klub vendége


Csató József írása

A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület közéleti klubja újabb rendezvényt tartott február 22-én a Fő utcai Európa Klubban.

Sipos András, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke, politológus köszöntötte az aktuális vendéget, Földi Juditot (Demokratikus Koalíció), Székesfehérvár Megyei Jogú Város közgyűlése önkormányzati képviselőjét, Székesfehérvár 1-es számú választókerülete országgyűlési képviselő-jelöltjét.

Földi Judit elmondta, hogy 18 éve él Székesfehérváron. Földműves családból származik, három testvére van.

A középiskolai tanulmányai befejezése után szülei sajnos nem tudták vállalni nappali tagozaton való továbbtanulását, ezért tehát munkába állt.

Később azután mérlegképes könyvelői végzettséget szerzett.

Már gyermekkorában szívesen hallgatta a felnőttek politizálását.

A 2010-es évek elején azután őt magát is megérintette a politika. Bekapcsolódott a politikai életbe, először a Magyar Szocialista Párt színeiben. Az éppen személyeskedő vita miatt, ami a székesfehérvári MSZP-ben folyt akkoriban, Földi Judit úgy érezte, hogy pártot kell váltania.

Bekapcsolódott a Demokratikus Koalíció (DK) székesfehérvári szervezetének a munkájába. A 2014-es önkormányzati választások során listás képviselőként tagja lett Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának.

Sipos András a beszélgetés során megkérdezte Földi Judittól, hogy milyen a kapcsolata a közgyűlés többi baloldali képviselőjével.

Judit elmondta, hogy jól együtt tudnak dolgozni és szinte kiegészítik egymást. Ő elsősorban harcias oldaláról „híres”. Nagyon nem szereti az igazságtalanságot, a gyűlöletkeltést. Azt szeretné, ha az emberek békességben élnének együtt Magyarországon, azon belül pedig Székesfehérváron.

A fiatalok külföldre vándorlását is megállítaná, mert elsősorban itthon lenne szükség a  magyar fiatalok munkájára. Ehhez viszont meg kellene teremteni a szükséges feltételeket.

Sipos András azt hangsúlyozta, hogy a fiataloknak nem baj, ha tapasztalatszerzés miatt mennek el külföldi munkát vállalni. Régen is a felszabadult segédek elmentek külföldre, és mesterként tértek haza, és itthon kamatoztatták a külhonban megszerezett tudásukat, szakmai tapasztalatukat.

Önkormányzati képviselőként Földi Judit nem ért azzal egyet, hogy az úgynevezett TAO- pénzeket, csak sporttámogatásra lehet fordítani.

Szükség lenne ebből kulturális és egészségügyi célokra is fordítani!

Földi Judit szociális érzékenységét is többször bebizonyította már a székesfehérvári közgyűlésben. Számos javaslatával.

Az április 8-ai országgyűlési képviselői választáson való esélyekről is szó esett az esti beszélgetésen.

Judit hangsúlyozta az összefogás szükségességét, a választópolgárokkal történő rendszeres találkozást, a tájékoztatást.

A választásig hátralévő időben mindent meg fog tenni csapatával együtt, hogy eredményesen szerepeljen.

2024 December

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     

Emlékezés Tóth Lászlóra

„Tíz évvel ezelőtt hunyt el Tóth László A Szabadművelődési Ház korábbi igazgatója”. c. részt

„Ebből az alkalomból barátai, ismerősei, tanítványai emlékműsort szerveztek  2023. szeptember 16-n Vörösmarty Színházban.

A programról videó felvétel készült, mely megtekinthető itt, valamint a facebookon Ambrus Tibor, Lánczky László, Róka Gyula fotói itt

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2023. október 10. (kedd) 16:00

Vendégünk:

Hudoba György 

Téma:

48 nap alatt a Föld körül 

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   

 

Galéria

Fel