február 1. - Dr. Herczog László

Dr. Herczog László, korábbi szociális és munkaügyi miniszert volt vendége a Közéleti Klubnak. 

Február 1-jén látogatott el a Tarsoly Ifjúságért Egyesület klubjába és tartott előadást dr. Herczog László, volt szociális és munkaügyi miniszter.

Az előadás címében foglalt kérdés megválaszolását Herczog László azzal az axiómával kezdte, hogy életünk meghatározó része a verseny.

A verseny akkor szolgája a haladást, ha teljesítményelvű (győzzön a jobb; a játékszabályok segítsék elő a teljesítményelv érvényesülését; szankcionálják a szabálysértést; a versenyben való részvétel csak a nyújtott teljesítménytől függjön;), ha a játékszabályok átláthatóak, (ami egyfelől egyszerű, másfelől egyértelmű szabályokat jelent;), ha egyenlő esélyeket biztosít a résztvevőknek.

A sportban a verseny modellje, legyen az pl. a wimbledoni teniszverseny, vagy az 1500 méteres gyorsúszás selejtezője, vagy akár az atlétikai dobószámok selejtezője, átlátható, teljesítményelvű, egyenlő esélyeket biztosít, annak ellenére, hogy a lebonyolítás rendje más és más, ám mindegyik előre rögzített.

Nem így van ez a hazai foglalkoztatásban.

A 2017. decemberi zárónapon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 254,8 ezer álláskereső szerepelt, és a foglalkoztatók összesen 36,0 ezer üres álláshelyet jelentettek be.

Mi következik ebből? Az álláskeresők nagy része a legjobb szándéka mellett sem talál állást. (Ez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy számos üres, betöltendő állást nem jelentenek be – ez növeli az elhelyezkedés esélyeit -, ugyanakkor a szegmentált munkaerőpiacon a szakmastruktúra és a térbeli elhelyezkedés is döntő jelentőségű – ami rontja az elhelyezkedés esélyeit). Egyfelől tehát versenyeznek egymással az álláskeresők, és a „legjobbak” – megfelelő képzettségűek, megfelelő helyen lakók, szerencsések stb. – álláshoz jutnak, másfelől viszont alkalmas emberek nem. A bukás, az elszegényesedés, sőt a szegénység szükségszerűen kódolva van a rendszerben. Következésképpen az államnak – a kormányoknak – feladata a szegények segítése.

A mindennapi életben nap mint nap tapasztaljuk, hogy az esélyek nem egyenlők. (Születés, családi háttér, oktatáshoz, egészségügyhöz, általában a szolgáltatásokhoz való hozzájutás). Éppen ezért a kormányok egyik feladata az esélyek kiegyenlítése.

A sportban nincs jelentősége vallásnak, nemzetiségnek, családi kapcsolatoknak stb., a csapatba a legjobbak kerülnek. Így pl. ma már a csapatok tele vannak külföldi játékosokkal.

A magyar foglalkoztatáspolitika tagadja ezt az elvet. De a sportban elfogadja!

A szabályok betartása illetve a szabálysértés szankcionálása a sportban alapvető. Ezért van független játékvezető, ezért nyilvánosak a versenyek. A nézők (nyilvánosság) látják, ha a játékvezető téved. A játékvezetőt minősítő testület nem titkolhatja el az értékelését, a döntését.

A játékvezetői funkciót hivatottak betölteni a közéletben a bíróságok.

A nyilvánossággal rosszabb a helyzet. A kormány ma eltitkolja a közérdekű adatokat. (Pályázatok, közbeszerzések, állami támogatások összege, odaítélésük módja (szabályai) titkosak.)

De ne csak a szabályokra, a szabályalkotókra is figyeljünk! A nemzetközi sportszövetségek egyik legfontosabb feladata a sportág szabályainak olyan alakítása, hogy a teljesítményelv érvényesüljön, a szabálytalanságokat megfelelően szankcionálják. (Pl. teljesítményelvre a sárga és piros cédula, a lesszabály, az igazságosságra a videóbíró.)

A sportolók számára a szabály adottság, amihez alkalmazkodni kell. De vannak kivételek:

- Bosman-ügy (a lejárt szerződésű labdarúgókért klubjuk egyetlen eurót sem kérhet, másrészt pedig az EU elveivel ellenkezőnek ítélte meg az idegenlégiósok számának korlátozását egy csapaton belül. A legtöbb országban, illetve az UEFA által kiírt klubsorozatokban addig egy csapaton belül egyszerre csak három külföldi futballista lehetett a pályán, innentől kezdve azonban az Európai Unió állampolgáraira ez a korlátozás nem vonatkozhatott.);

- vagy Hosszú Katinka konfliktusa a nemzetközi úszószövetséggel, amikor az új szabályok miatt csak négy számban indulhatott a moszkvai világkupán. („Ha 2017-ben úszónak állsz, egyvalamiben biztos lehetsz: ha nem kerülsz a világ öt legjobbja közé, többet fogsz beletenni az úszásba, mint amennyit valaha profitálhatsz belőle. Vonzó egy ilyen pálya? Nem túlságosan. Lehetne vonzóbbá tenni? Meggyőződésem, hogy igen, ha a FINA nem hátráltatni, hanem segíteni akarná a legjobbjait. Első lépésként például hallgathatna ránk, úszókra. Leülhetne velünk, hogy meghallgasson bennünket, és nem a megkérdezésünk nélkül döntene sportágunk szabályainak megváltoztatásáról. Ha kíváncsiak lettek volna a véleményünkre, lett volna esélyünk elmondani, hogy a Világkupa éveken belül a sportág legfontosabb sorozata lehet, de az új kiírás megfojtja a sorozatot, ráadásul súlyos önellentmondásban van önmagával.”)

Nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem arra kívánt az előadó rámutatni, hogy a szabályalkotás, az abban való részvétel nem szükségszerűen az erre felkent szervezetek monopóliuma. A szabályozásban érintettek is bele akarnak szólni a szabályok kialakításába.

A szabályalkotók és a szabályozottak (versenyzők, vagy a gazdaság szereplői) párbeszéde a szabályokról része a modern társadalmaknak. E témában még a sportban is csak a kezdeti lépéseknél tartunk.

Az érdekegyeztetés minden területen nehéz műfaj, melyben meg kell határozni a részvétel és működés szabályait. Biztosítani kell a nyilvánosságot (azaz a kontroll lehetőségét).

A szabályozás során lehetetlenné kell tenni a visszamenőlegességet és a szabályozás testre szabását. Ezekre nincs is normális hasonlat a sportban. (ld. pl.„végkielégítések 98 %-os adója versus a mérkőzés szünetében kiderül, hogy fejjel nem szabadott a labdához érni, így az ellenfél fejesgólja érvénytelen.)

Herczog László összefoglalásként kifejtette, hogy életünk meghatározó részei a szabályok, a szabályozás. Engem szabályoznak, vagy én szabályozok? Beleszólok vagy sem a szabályok kialakításába? Ha a szabályozás formálásából kiszorítanak, a közügyekből szorítanak ki.

Várkonyi Júlia